Örülök, hogy jelentkeztél. Hagyj magadnak időt, nem könnyű feldolgozni. Ha nem tudsz róla beszélni, ne erőltesd, ha itt lesz az ideje menni fog. Sajnos én is ilyen vagyok, ha valami bánat ér, bezárkózom, megszólalni sincs erőm. Gyere közénk, itt talán elterelődik a figyelmed.
Köszönöm mindenkinek az együttérző és bátorító szavakat! Tegnap már sikerült sírnom is, de emellett összezördültem a férjemmel is. A gyerekekhez sincs most olyan türelmem, és megmondom őszintén, nem tudok senkivel beszélni erről. Nem azért, mert nem hallgatnak meg, csak egyszerűen nem jönnek a szavak a számra. Ma anyukám eljött megfőzni, elkezdett kérdezgetni, én meg idegesen tudtam csak válaszolni. Nem tudom, mi van velem, pedig jobb lenne, ha tudnék róla beszélni, de nem megy.
A héten megpróbálom magam összekapni, aztán jövök közétek sütni is. (Ma is akartam sütni egy kalácsot, de tegnap elfelejtettem élesztőt venni.)
Nagyon sajnálom, ami történt. Ami fontos, hogy ne hibáztasd magad! Az nagyon jó, hogy le tudtad írni, én valószínűleg begubóztam volna ilyen esetben. Gyere bármikor, itt mindig (na jó, általában) van valaki, akivel beszélgethetsz...
Hát végülis nem nagyon sikerült aludni. Először is, mintha szaunában lennénk. Forróak a fűtéscsövek és hiába zártuk már el rég a radiátorokat, nem lehet megmaradni a lakásban. Pedig még ablakot is nyitottunk.
Másodszor Dani megijedt az éjjel, bekerült valahogy egy bogár, ami végigmászott rajta és felijedt. 1 óra hosszat görcsöltünk, mire megnyugodott. Végül az én ágyamba kellett bedugni.
Most egyenlőre nem érzem olyan álmosnak magam, de meglátjuk mi lesz kicsit később.
Most rohanok, mindjárt indul a buszom. Kávét készítettem ki a koránkelőknek.
Szia! Nagyon tetszik ez a túró rudi recept, de a képek között láttam egy cseh krémest, ami szintén nagyon izgalmasan néz ki. Le tudnád írni a receptjét?
Ildiko!köszi a tanácsokat! egyébként 2 höri van, nem szerettem volna hogy egyedül legyen.
ja, és lehet hogy éjjel aktívak, de ezek akkor sem, csak alszanak-alszanak, éjjel- nappal (már ha a lányom nem lenne...)
Christina! szorítok! én is ideg vagyok a kedd miatt...
ráadásul hogy " ne unatkozzam", tegnap este még ügyeletre kellett mennünk a lánykámmal, mert begyulladt a füle és belázasodott...jól néznék ki, táppénzzel kezdeni. most azon is izgulhatok ne legyen beteg állandóan , legalább most ne...
Cristi!Ne idegeskedj(tudom,könnyű ezt mondani,Én is igegeskednék biztosan),hogy éjszaka tudjál pihenni,ne fáradtan kezd az első napot.Meglátod,hogy holnaptól minden könnyebb lesz.Gondolok Rád,szorítok Neked!Várunk holnap az első napi beszámolóval.
Aranyos a horcsike.Egy horcsitek van? Salatat NE adjal neki mert belgorcsoket okoz nala meha szereti is. HA nincsenek kicsinyei, zaklathatja a lanykad, mert ha tenyleg uj most a csaladban, akkor igy hozzaszokik az emberi kezhez eshogy felvegyek. Maskulonben vad lesz es haraphat. Azert pihenni engedje. hihi Este aktivak. Altban a napot atalusszak. Sok C vitaminra is szuksege van. Paprikat ne sajnald tole. hihi
Egy gyors bekukkantásra van időm. Aranyosak vagytok, hogy gondoltok rám. A gyomrom már merő görcsben van, hatalmas nagy táska telepakolva. Ígérem, holnap ha lesz egy csöpp időm, feljövök hozzátok, de délután még főznöm is kell.
Reggel(hajnalban) hozok majd kávét, de az első aki jön, az kérem melegítse meg.
Megyek gyermekemet kiimádkozni a kádból. Sziasztok!
Vogii!Sajnalom ami tortent,de az jo,hogy leirtad legalabb.Nagyon vigyazzz magadra es sokat ne busulj,jo?Tudod,ugy lesz ahogyan lennie kell es semmi nem tortenik ok es cel nelkul.Egyutterzek.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit