Örülök, hogy belevágsz ismét a birssajt készítésbe! Biztos vagyok benne, hogy sikerrel jársz! Majd ird meg, hogy milyen lett.
Nekem másodszorra , más helyen termett birsből nem volt olyan kemény másnapra. Kicsit meg is lepődtem. De kiderült, hogy jó lett, csak picit lassabban dermedt. Hozzá kell tennem, hogy én a tepsibe öntöm , és mikor kicsit szikkad, akkor megfordítom. A vastagsága talán 1 cm. Mikor kész, négyfelé vágom, folpackba csomagolom, és a fagyasztóban tárolom. Vendégvárónak kis sütikiszúróval formázom, és úgy kínálom.
Ma sütöttem életem második fonott kalácsát. Csak hármas fonattal készítettem, fél kg lisztből. Az egyik fonatba tettem hosszú , vékony csikra vágott birssajtot. Finom lett. Fotót csak később tudok feltenni.
Köszönöm a tanácsot. Igen, igazad van, kedvet kaptam hozzá... Tudod, én soha nem adom fel!!! Megpróbálom mégegyszer! A kenyér sütést sem adtam fel, csak megtanultam!!! Bár az elején eléggé gyatrán ment, de ma már a családi ebédnél bizony büszkén teszem az asztalra a szépséges kenyérkém!!!
szia Marika sok mindent befőztem ,a körtémmel még mindig vesződöm annyi van ,holnap már megy a hordóba pálesznak :)sok parodicsomot ,savanyut és lekvárt főztem . az idén még savanyu szilvát is tettem el ,a kostolás is megvolt már ,nagyon fincsi lett, a képfelrakást nemtudom egyedül fiam is kinlódott vele ,pedig sok kép van a kertről is de azt mondta mára elég vol t:) majd tetetek vele a kertesbe ,amint rá tudom megint venni :Düdv Mariska
Az idén a birs édesebb, érettebb volt. A héját rajta hagytam , csak a magházat és a hibás részeket vágtam ki. Az az igazság, hogy sok cukor kell hozzá. Egy receptben azt olvastam, hogy amennyi a nyers gyümölcs tisztítás után, annyi cukor kell bele.
Az induló mennyiségem 2,5 kg, ehhez vettem 2 kg cukrot és egy egész citrom levét. A paszírozás után tettem hozzá a cukrot és a citromlét. Addig főztem egy széles lábosban, míg keverés közben láttam a lábos alját egy pillanatra, és a teteje kezdett picit bőrösödni. A lényeg, hogy mikor felteszed főni a feldarabolt birset, a lehető legkevesebb vizet használd hozzá. Remélem, meghoztam a kedved az ismétléshez! Csak bátran!
Szia Mariska!
Mi újság Nálatok? Sikerült feldolgoznod minden terményt?
Nálunk még nincs kész. A répát , zöldséget fel akarjuk dolgozni, sóban eltenni. A szüret is két részletben zajlott.
A mustot szerettem volna kicsit tartósítani. Végül egy egyszerü megoldást választottam. Az egészet egy lábosban felmelegítettem kb. 70 fokra, tettem bele tartósítót. Mikor kihűlt, müanyag flakonokba tötöttem. Talán kibír néhány hetet.
A paprikából finom paprika krémet csináltam. Van benne hagyma, fokhagyma, pici ecet, cukor. Jó sűrű lett. Készítettem édes csili krémet. Jó sok csalamádét, és rengeteg paprikába töltött káposztát.
A padlizsán egy részét felszeletelve lefagyasztottam, rántott padlizsánhoz. A többit megsütöttem padlizsánkrémhez.
A birsalmából tegnap és ma főztem birsalma sajtot. Ilyen jól még soha nem sikerült. A tegnapi adagot már ma meg tudtam fordítani, olyan jól megdermedt.
Még a szőlőből szeretnék pár üveg lekvárt főzni, mert ilyet még nem csináltam.
GYÖNGYVIRÁG LÁTOM FENN VAN A GÉP PROGRAMJA .NEKEM IS OLYAN VAN MÁR NEM IS TUDOM HÁNY ÉVES NAGYON JÓ KIS GÉP ,SOK SIKERT HOZZÁ,ÜDV :MARISKA /40 A LEGKEVESEBB ÉS 60 DKG A LEGTÖBB AMIT ELBIR A GÉP ,CSAK DAGASZTÁSNÁL 70 -ET IS SZOKTAM BELE TENNI SOK SIKERT ,ÜDV:MARISKA
Bezsa! köszönöm, majd átadom az elismerésed Lacinak. Nagyon türelmes , imád maketteket készíteni. Régen a Csillagok háborújában szereplő űrhajót is elkészítette, sok más mellett.
Szeretettel köszöntünk a csapatban! Érezd jól Magad közöttünk, és kérdezz, ha valamire kiváncsi vagy! Valaki mindig jár erre, és szívesen segít! üdvözlettel : Marika
De jó , hogy látlak! Az árvíz miatt sokat gondoltam Rád , Yldycora , Győrre. Nekem is élnek ott rokonaim, és egyiküknek egy ideig el kellett hagyni az otthonát . Borzasztó időszak volt. Remélem, Ti jobb helyen laktok, és nem kellett menni?
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit