Köszönöm az őszinte együtt érzést, még egy darabig nem igazán jövők, mert borzalmas a fájdalmam, és nehezek az ünnepek. nem szeretnék a ti kedveteket és boldog készülődéseteket elszomorítani, annyi bennem a fájdalom, hogy majd szét szakad a mellkasom. már sírni sem tudok igazán, és ez most rosszabb. sütögetek azért, itthon van lánykám, ilyen tragédia kellett, hogy együtt karácsonyozzunk, ez már 5 éve nem sikerült. most itthon van, a fiam és teljesen mellettem áll, mindentől igyekszik megkímélni. velük karácsonyozom, de nálam lesz a szenteste, amitől előre félek, mert ismerem őket, és magamat. mind sírni fogunk, és a szeretet ünnepe nem erről kellene szóljön. igyekszem a sok szépre emlékezni és úgy elfogadni, hogy annak örülök, hogy ennyi szép évem volt vele. de ez nagyon nehéz, és ha majd a döbbenetem elmúlik, és telnek a hetek és egyedül leszek az lesz az igazi fájdalom.
Margitka, én gondolok rád, nekem most nem igen van pozítiv energiám, de a gondolatom küldöm feléd, sikert és szerencsét kívánva.
Draga KARTIKAM! Dobbenettel olvasom a leveledet itt.Hihetetlen! Kerlek, fogadd oszinte reszvetemet! Legy eros, tudom hogy nehez igy mondani.Az idovel , elteltevel valamit konnyul a lelkunk es emlekeinkel szeretteink ujra elnek. Vigyazz magadra!!
Draga MARGITOM!
Fantasztikus hogy az emberek milyen gonoszok-mocskosak tudnak lenni. Nagyon drukkolok meg mindig Nektek is!Ne haragudj, de meg most is forrok a leirtaktol. Vigyazz magatokra es remelem hogy vannak meg joerzesu es megerto emberek ebben a vilagban es segitenek Nektek.Sok puszi! Ha tudsz, gyere kozenk.
Sziasztok ! Csak bekuksiztam. Nézem, a nagy kapkodásban amikor elözö hsz-at írtam, nem olvastam vissza. Szóval úgy akartam írni, Kartikám drágám. Csak azért szólok, mert most olyan hülyén érthető. Bocsi, de események voltak itt is aztán a fejem kissé kótyagos még. Margitkám, annyi rossz után most már vére csak lesz jó is. Ha hallok valamit, persze szólok.
A szörnyű gyászhír után űjabb rossz hír érkezett. Margitka, nagyon sajnálom a történteket, drukkolok ezerrel hogy legyen már vége a kálváriátoknak. Kartikám drága hosszú, keserves út áll ellőtted, de talpra fogsz állni. Már csak a férjed emléke miatt is, erős leszel. mert onnen fentről vigyáz és figyel Rád, s nem akarja, hogy összeroppanj.
Nem tudom, jövök-e még ezekben a napokban, erért itt most szeretnék Nektek áldott , békés Karácsonyt, békességet, megnyugvást és sok sok erőt, és hogy a következő év jobb legyen a lkehetőségekhez képest.
Sziasztok! Rozi vagyok, Most kaptam kenyérsütőgépet. Szeretnék Karácsonyra Diós és mákos kalácsot sütni. Tudtok olyan receptet amit a gépben megcsinálhatok, és nem szárad ki másnapra? Előr is köszi a segítséget.
Köszönöm a kedves szavaidat. Te szorulsz igazán vígaszra és tőled kapok vígaszt. Nem tudok mást mondani, mint korábban, nagyon sok erőt kívánok az elkövetkező időszakban, mert biztosan borzasztó nehéz lesz. Gyere néha közénk, itt mindig találsz vígasztaló szót és talán jól esik kiönteni a szívedet. Minden maradék pozitív energiámat neked küldöm, hogy átvészeld ezt a nehéz időszakot. Borzasztóan sajnállak titeket.
Szokimoki, Kikskukta! Nektek is köszönöm a kedves szavaitokat.
Nagyon sajnálom, hogy így jártatok. Olyan sok ilyen gonosz emberrel találkozik az ember manapság. Nagyon szorítok értetek, hogy sikerüljön végre egyenesbe kerülnötök!
Drága Kartika!
Nagyon sokat eszembe jutsz amióta olvastam a tragédiádat. Továbbra is nagyon sok erőt és kitartást kívánok elviselni az elviselhetetlent. De ahogy írod, van kiért erősnek lenned.
nagyon köszönöm az együttérzést mindenkinek, a fájdalmam mérhetetlen és elmondhatatlan, az eddigi életünk szépsége percek alatt a semmibe hullott. az eszemmel tudom, hogy túl kell élni és túl is fogom élni, van kiért élnem, de már soha-soha semmi nem lesz ugyanaz. nem lesz igaz társam, aki a szó szoros értelemben azt volt minden téren. és felfoghatatlan ez az értelmetlen halál.
Margitka, sajnállak nagyon, és ez borzalmas, de örülj annak, hogy együtt vagytok, és meg van a családod, aztán az ember leleményes, ha akarja is mindent megold. látod az én édes drága férjem, az visszahozhatatlan. azon nem lehet változtatni már soha. Rémes lesz a karácsony, az újév, és a további életem, estéim egyedül.
Nehéz most itt megszólalni, de el kell meséljem, hogy mi történt velünk.
Kiköltöztünk a világ végére és erre tegnap közölte a tulaj, hogy mást talált ki, mi költözzünk vissza és ezzel megszűnt a munkánk is, amit fél éves keresgélés után találtam. A vevőjelölt a házra azóta se került elő, az üzletet bezártuk, a vállalkozóit és a működési engedélyt visszaadtuk, a számláinkat és a törlesztőrészleteket változatlanul nem tudjuk fizetni, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit