Mikor a férjem megvette a gépet (vagyis meghozta a Jézuska), akkor megkérdezte, hogy akkor mostmár sütsz nekem fánkot?? Hát én nagyon helyeseltem. Lassan egy hónapja van meg a gép, de az agyamban (izé, helyén) még nem nagyon merült fel a fánk gondolata. Most hogy látom a képen, eszembe jutott, amit gyerekkoromban csináltam. Már akkor sen voltam oda a fánkért, de a lekvárért (barack) igen. Ezért megettem egy fél üveg lekvárt, egy fél fánkhoz. És most a kislányom mit csinál??? Nyeli a lekvárt, vagy kanállal eszi, vagy lenyalja a kalácsról. Úgy tűnik, mintha az én lányom lenne. Azt hiszem már nem sokáig úszom meg a fánksütést sem.
Amúgy nem is ezt akartam írni, csak úgy elméláztam. Remélem nen gomd.
Lunaria: nem használsz másik fajta élesztőt. Nekem kb. két hete volt ugyan ez a gon. Én akkor az oetker helyett valami francia izét kaptam, és mint utóbb kiderült ez erősebb, kevesebb kell bele. Van itt egy jó link (többis, de ez az egyik konkrétan az élesztővel is foglalkozik) és én inen okulok.
LIMARAM, ha a fankodat a foton kicsit cakkosnak latod, NE a ciniegeret szidd! Eeen voltam.Mert EZT korbekellett!-ragcsalni, a maradekot meg betomtem! Huuu de regen keszitettem fankot.
A kis betegeinknek, javulast gyogyulast. Ti kis szegenyek! Van eleg papirzsepi otthon? En a vegen pelust hasznaltam mert az orromat kikezdte a papirzsepi.Gyerekeknek sok sajat csavart friss narancslevet ajanlok, a felnottek "bevehetnek"naponta tobbszor egy "felnottebb "folyadekot is. Utana azert mellozzetek az eneklest! Gondoljatok arra a szerencsetlen szomszedjaitokra! hihi.
Itt megint jo szeles van, de NEM hurrikan.Szakad az eso, neha 10 percre meg verofenyes napsutes.ES hidegebb!Felhivtam azt a szaros korhazat ahol az anyukam fekszik.Az orvosa csak holnap lesz bent.Apolono nem adhat informaciot./???/ Labra tud allni stb. kerdem, hogy van a szellemi allapota? Nem adhatunk infot. Akkor MIT tud es mit szabad egy apolono adni manapsag kerdem en otthon! a kozvetlen hozzatartozoknak. Itt meg hulyet kapok az idegessegtol. A noveremet hivtam fel es O mondta hogy az agyszelen uldogel neha, szellemileg neha "messzebb van". Viveletet nem mindig tudja tartani es a koszveny vegett a laba meg mindig nagyon dagadt. Allitolag az osszes gyogyszeret atvarialtak. Este meg visszahivom mert ma du. mennek be hozza ujra. Addig is tukon ulok.
Hogy volt nalatok ottnon az ido? Atvonult, vagy nem volt semmi? Sokat gondoltam ratok am!! Kozben az iwi-en is sikerrel fenntvagyok. Lanyok, HA nem ugy csinalok valamit rajt NE haragudjatok, DE EN igazi tokkelutott vagyok az ilyenekhez. KATAMAT "atkereszteltem"hihi LIMARA irt hogy ide menjek es oda klikk. Nekem ez egy pitty! Iiiigy ha nem ugy sikerult NE haragudjatok. Probalkozok dehat...lehangolo vagyok.Jaaa! Azert egyet elertem mashol ott! Macsi szereto ismeretsegre akadtam es Utrechti magyarokra is. Irtam erre a ket helyre.Remelem nemfognak egy nagyon "lottyentnek"tartani.
Latom Itt szaporodunk rendesen uj tagokkal. ELJEN A KENYERPUSZTITO KLUBBUNK!!Sok szeretettel udvozollek En is bennetek! Sok-sok sikert kivanok.
MASALAM, koszike Neked is a biztatast! Ha nekem tenyleg kilehetne es kitudnam adni magambol ami van akkor egy nagy csomag WC papirrollnik nem lenne eleg hogy leird. EZ belolem fakad mert egy orok gyujtogeto vagyok a gondokkal. Mindig megtartom es csak nagy ritkan adom ki . En egy igazi "ragcsalo"vagyok ezzel kapcsolatban.
NAAA , jobb temak! Mit suttok?? Vettem vegre 2 palacsinta sutot, a regieket roptettem Gyurcsanek vele. Remelem eltalalja es ezzel nektek is segitek.hihi1=1 Most sutottem SZEGYEN_SZEMRE egy kesz! gyari almasretest leveles tesztabol. Fujj! vagyok. Maskor jo kislany leszek, de a hocipo...szoval ezert is. A ferjemet megkornyekezem, s talan tudok fotokat kuldeni a sutmenyekrol. Most megyek es hamikazok egyet mert a gulukeim kijonnek. Kesobb meg itt vagyok. Puszi! Jo etvagyat mindenkinek!!
Masala ! Akkor ezek szerint tényleg nálam sem látott semmit a gégész, ha nálad ennyi idő után nem látnak. Nem bízom el magam, mert nem tökéletes érzem én ezt. Holnap nem is megyek a szokásos aqua-fitness tornára és ma du. is megpróbálok még pihenni. Én szedtem Neocitrant, ACC 100, c vitamin, Kalcium pezsgőtabletta, Mecsek gyógyteából a Meghűlés ellenit, narancs, kivi és pihentem az ágyikóba egy kicsit.
Szia!
Alaposan átnéztem itt mindent, már akkor, amikor a gépet megkaptam :) A receptet is láttam, rögtön össze is hasonlítottam, de ez kb. ugyanannyi liszthez még több folyadékot ír, mint amit én csináltam....
Ráadásul dagasztás közben a tészta teljesen jónak tűnt, sőt, talán egy picit még szárazabbnak is, mint a fehér kenyérnél - még így is azt mondod, sok volt a víz?
A gépi receptek a legritkább esetben jók, most is ez a helyzet.
5 kanál cukor egy kenyérbe
Látom fehér kenyérrel kezdtél, ez nagyon jó, de érdemes egy kicsit "gyakorolni" és fokozatosan áttérni a vegyes, majd végül a tk. lisztből készülő kenyérre.
A kenyér teteje sütés közben akkor esik vissza, ha a tésztában túl sok az élesztő és/vagy a folyadék. Jelen esetben a folyadék volt sok, főleg ezzel a rengeteg cukorral együtt. Szárított élesztőt én nem használok, mert ahány, annyi féle erősségű, de egy márkán belül sem azonos a minősége. Azért az az érzésem, hogy az nem volt sok.
Itt: Gépben sült kenyerek találsz több kenyeret, közöttük egy teljesen tk. lisztből készültet is. Érdemes egy kicsit körülézni, hátha találsz kedvedre valót. Ezen kívül érdemes még bal oldalon a kezdőknek szóló összefoglalót elolvasni, ott hasznos dolgokat találhatsz.
Kérdezzél, ha bármiben tudunk még segíteni! Sok sikert kívánok, üdv, Margit
Sziasztok!
Egy Kenwood kezdő de boldog gazdája vagyok :)
Eddig kétszer sütöttem, mindkettőt a géphez adott útmutató szerint. Az első egy alap fehér kenyér volt és nagyon jól sikerült, a második, teljes kiőrlésűről ez már nem mondható el... Visszaolvastam itt az első és az utolsó 200 hozzászólást, de nem találtam hasonlót, a "Gépi sütés problémái" fórum meg üres még.
A probléma az, hogy beesett a kenyér teteje és a belseje nem sült át, vizes maradt.
A hozzávalókat nagyon pontosan kimértem (360 ml víz, 500 g teljesőrlésű liszt, 2 ek tejpor, 1,5 teáskanál só, 5 teáskanál cukor, 25 g vaj, 1 teáskanál szárított élesztő). Dagasztás közben is úgy tűnt, rendben van.
A másik kenyérhez viszonyítva, így utólag, nekem a cukor soknak tűnik.
De mivel mazsola vagyok még, nagyon örülnék bármilyen javaslathoz, mit változtassak?
Ma kaptam egy harci feladatot. Egy határidős postai küldeményt kellett a megyeszékhely Magyar Állami Kincstár nevű intézményének épületében leadnom. Természetesen lóhalálában, az utolsó pillanatban 14:00 előtt. Miután szép országunkban autót önrészmentesen, hitelre lehet vásárolni, így most boldog-boldogtalan furikázik s a parkolók a fizetősség ellenére ezidőtályt telve. Az Alföldről épp haza érve a fél várost kénytelen voltam gyalog loholva megtenni a keresett épülethez. Nagy megdöbbenésemre most ott székel a polgármesteri hivatal. Olvasom az Anyakönyvi hivatal is. (Az utóbbi igen emlékezetes, mert volt alkalmam a nyáron megtapasztalni, hogy az egyik anyakönyvvezetőnő akkora faragatlan bunkó, mellyel az ember nem gyakran találkozik. Valószínű a posztját jó magyar szokás szerint kapta...)
Sem időm, sem energiám nem volt hazamenni bicigliért, hogy aztán a város másik felébe átmenjek. Így ismét loholóra fogtam, hogy az időt mentsem. Könnyen meg is találtam egy másik impozáns épületet, melyet alaposan felújítottak a szocializmus bukása után beköltözött mindenféle bérlők után. Olyan hiper-szuper csilivili épület lett, az elmúlt idők bodegás hodályához képest.
Azt se tudtam, hogy menjek be azon az ajtón. Merre nyomjam húzzam. Az előtérben egy portásfülke, melyben egyszem jóltáplált ifjú egyenruhás videózott, rámemelve szemét, hogy méltóztattam zavarni elfoglaltságai közepette.
Óhajomat előadván, az átellenben lévő fal irányába mutatott. A falnál, közvetlenül a bejárat után valami zsúrasztalka lapult bele az elegáns sötét környezetbe. Rajta 2 szemétből megmentett kartondoboz. Az egyik sima egyrétegű kartonból, a másik hullámkarton, de valami silányminőségű, ami egy pici nedvességtől pillanatok alatt *-rá ázik. Persze itt nem kell nedvességtől tartani, sőt árvíztől sem, amit héhány éve a város felújított s elméretezett esővízelvezetői okoztak. - Csupán a felsliccelések néztek ki rajta gyalázatosan és a golyóstollal ráírt felirat "ügyfelek postája". Vegyes érzelmekkel dobtam bele ebbe az enyészettorzóba az én szép nagy fehér borítékomat, melyet kézzel gondosan és pontosan címeztek meg, mely több 20-30 év óta dolgozó kolléganő bérszámfejtéshez szükséges adatait tartalmazta.
14:01 perckor sikerült küldetésemet teljesíteni. Most reménykedem, hogy a túlórázó alkalmazott hölgyhöz a boríték időben eljutott.
Nem tudom, hogy ezek a dobozok most az igénytelenséget, pénztelenséget vagy átgondolatlan felmérést jellemeznek.
Hasonlókat ugyanis mindenhol látok. A város gyönyörű, építőművész által tervezett drága uszodájának tájékoztató feliratait évekig összevissza üvegre kiragasztott feliratok biztosították.
Igénytelenség, pazarlás és fejetlenség, melynek hátterében a újrafelosztás módja a meghatározó.
Megkelt a kenyér :) De én úgy, de úgy röhögök :)
Amikor visszadagasztottam, és formáztam, a végén már ragadt a kezemhez, és lusta voltam lisztezni. ezért nem lett síma, hanem rücskös volt. Most mikor megkelt, tiszta hippikenyér lett :) Én úgy röhögök most is :))))))))))))
Margit, te még fent?
ZSu
Sziasztok, Szia Margit :)
Neked is köszönöm a múltkori hozzászólást, már kel a kenyerem. Sajnos az első kelesztés után sztem kicsit túlságosan visszadagasztottam, de majd kiderül mi sül ki belőle :)
A za bajom, egyébként hoy én imádok sütni, de a kelt tésztákkal mindig is hadilábon álltam :( Sose nem is csináltam, ha mégis akkor az uram készítette el a tésztát. A is csinált a múltkor kenyeret (saját szakácsrecept szerint) az tk lisztből volt, és nagyon finom, csak épp nem kelt meg :) szinte akkora volt mint amikor rátette a tepsire :) Ha sikerül, mutatok majd képet az enyémről, ha nem, akkor meg azért mutatok :)
De ne madom fel, mert nem akarom bolti kenyérrel etetni a családom :s
És ez olcsóbb, no meg finomabb :)
Zsu
A gépi és a sütőben sütés néhány ponton eltér egymástól. Érdemes lenne elolvasnod a bal oldalon a "Néhány tanács és ötlet..... kezdőknek" című részt.
Kicsit azonban írok erről most itt is.
Gépben több folyadék és kevesebb élesztő, a sütőben sütéshez kevesebb folyadék és több élesztő kell a tésztába. Lehet a gépivel azonos mennyiségű folyadékkal is sütni sütőben is, de akkor csak formában, mert az viszonylag lágy tészta, magában nem "áll" meg, hanem kelés közben ellapul.
Ha cukorral szeretnél sütni, akkor egyszerűen annyival kevesebb tejet tegyél a tésztába, mint amennyi a cukor. Az egyszerűség kedvéért úgy is mérheted, hogy felteszed a mérlegre a mérőpoharat, beleteszed az xx dkg cukrot, majd felöntöd tejjel annyira, mint amennyire összesen szükség lenne. Így biztos nem kerül túl sok folyadék a kalácsba.
A sütőben sütéshez az élesztőt lehet emelgetni, az még nem is annyira problémás, a folyadék volt az, amin jobban elakadtam.
A recept, amit mutattál, szintén több, mint 5 dl folyadékkal van, szerintem ez is sok.
A gépben gyorsan megkel a tészta, ha sok benne a folyadék (vagy az élesztő), a sütés alatt azonban visszazauhan a tészta teteje, rosszabb esetben egész mélyen "V" alakban.
Milyen programon sütöd a kalácsokat? Le tudnád részletesen írni, hogy mit és mennyi ideig csinál a géped ezen a programon?
Szia Margit!
Köszönöm gyors válaszodat!
Azért tértem el a te receptedtől, mivel tegnap olyan kemény lett a tésztám és gondoltam emelem a tej mennyiségét, hátha így könyebb lesz a tésztám.
Az élesztőt is azért raktam kicsivel többet, mert tegnap nem kelt meg.
A tegnapi kalácsomat íztelennek éreztem, így raktam bele ennyi cukrot, és szerintem ennyi kell is bele, mert így legalább egy kicsit édesnek lehet érezni.
Igérem ha lesz újra egy kis kedvem akkor megcsinálom a te receptedet és megírom, hogy az milyen lett.
Söt úgy fogom csinálni, hogy nem sütőben sütőm meg hanem a gépbe.
Kaptam már egy kalács receptet múltkor, azt is megcsináltam kétszer is de nem lett jó.
Leírom annak az összetételét, kíváncsi vagyok mi véleményed róla.
De hozzá kell tennem akitől kaptam Ő már megcsinálta, neki sikült is nem is egyszer már és kaptam tőle kostólot is.
Az jó volt!
Igaz nem géppel dolgozta össze hanem kézzel és a sütőben sütőtte meg.
-60 dkg liszt
-10 dkg vaj
-15 dkg cukor
-3 db tojás sárgája- ebből egy tojás sárgája a kenésre
-2,5 dkg élesztő
- 3dcl tej
- só
Ezt mikor előszőr megsütőttem akkor a gépben csináltam meg mindent és az arányalg jó lett, csak túl sűrűnek találtam a tésztáját, ezért próbáltam meg újra , hogy a sütőbe rakom.
Csak akor meg valamiért nem volt hajlandó megkelni.
Hát így jártam a kalácsokkal eddig!
Üdv: Kati
Bár az előzményeket nem ismerem még, de ezek a sorok nem hagynak nyugodni:
"...néha flegmák a fiatal ügyintéző lányok. Nyűgnek érzik, ha valakinek el kell intézni valamit..."
Túl fiatalok: a külsőségek, saját ideálok keresgélése, barátok, bulik jobban lekötik őket mint a kapott feladat iránti felelősségérzet. Valószínű az a pénz sem létkérdés számukra, amit ezért a munkáért kapnak. Majd ha rájönnek mi mindent jelent a munka az ember életében, akkor ők is mások lesznek. - Jelenleg a fiadnak kell megtanulni, hogy az ilyen eseteket hogyan kezelje le.
Kati! Az én receptemben az összes folyadék 4 dl (tojás, margarin, tej, citromlé). Te ezzel szemben összesen kb. 5,5 dl-t tettél, ez rengeteg ugyanannyi liszthez és még az élesztőn is emeltél. Ez a kettő együtt túlkeleszti a tésztát, ellaposítja és mindent csinál vele, csak jót nem. Csodálom, hogy a gépből egyáltalán ki tudtad szedni és nem folyt a tészta. A folyadékba beleszámít a tojás (0.5 dl/db), a margarin (5 dkg=nagyjából 0,5 dl), a cukor (10 dkg= kb. 0,7 dl) és természetesen a tej, stb. Ennél kicsit jobban érdemes ragaszkodni az eredeti receptekhez, legalábbis eleinte.
Jégkása! Aranyos a képes beszámolód.
Masala! Neked is jobbulást kívánok!
Nelly! Kíváncsi vagyok holnap a titokra
Bau, Kati! Én műanyag, fedeles dobozban tartom akenyereket. Ez nem tökéletesen zár (majdnem), de pont ez a jó benne. Így nem szárad, de nem is fülled bele, ami benne van. Hozok róla képet, ha érdekel valakit.
Nagyon örülök, hogy senkinél nem okozott problémát ez a viharos, szeles időjárás.
Szia Margit!
Hát sajnos a gratulációddal meg mindig várnom kell, mert ma ismét megsütöttem a kalácsot, és persze most sem sikerült.
Úgyhogy elvagyok keseredve, és most egy darabig szüneteltetem a próbálkozásomat.
A guta üt már meg, hogy nekem miért nem jön össze!
Most aránylag szépen meg kelt a tészta de a sütés végén a tészta szélei ketté nyíltak.
Lehet, hogy most meg túl lágy lett a tésztám? Mert mikor kivettem a gépből akkor eléggé ragadt, és liszteznem kellett, hogy ne ragadjon le.
Próbáltam menet közben figyelni csak míg dagasztót, meg kelt közben a kicsit szoptattam és nem mindig tudtam rá figyelni.
Le írom a te receptedet, és azt ahogyan ma én csináltam meg.
Te recepted:
-60 dkg liszt
-2 db tojás
-1 kk. cukor + édesítőszer
-1/2 kk. só
-2,2 dkg élesztő
-2,2, dcl tej
-5 dkg vaj
-0,3 dcl citromlé
Én receptem:
-60 dkg liszt
-2 db tojás
-16 dkg cukor
-1 tk. só
-2,5 dkg élezstő
-3 dcl tej
-5 dkg vaj
Kíváncsian várom, hogy te mi véleményed!
Üdv: Kati
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: [email protected]
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit